Bivak repülés Didier Favre

A bivak repülés az egyik legszebb és legérdekesebb módja a természettel való kapcsolat megélésének. Varázslatos érzés több száz kilométert megtenni egy motor nélküli szárnyal ami elfér egy hátizsákban. A pilóta gyakran teljesen ismeretlen területek felett átrepülve éli meg az ismeretlen felfedezésének élményét. Útvonalát a táj elrendezése és az aznapi szélirány határozza meg. Nem utolsó sorban a bivakrepülő pilótáknak érdemes olyan helyre leszállni és tábort verni ahonnan másnap könnyedén tovább repülhetnek.

Felszállni, átrepülni egy másik helyre, leszállni, bivakolni, majd másnap továbbrepülni-ez a bivakrepülés.
A felszerelés súlyát minimálisra csökkentik. A pilóta a siklóernyőjébe takarózva vagy könnyű hálózsákban alszik. A bivakrepülésben a pilóta egyedül, külső segítség nélkül halad. Az útvonal előre teljes mértékben nem tervezhető meg pontosan, mivel sokszor a szél iránya, és a pilóta útjába kerülő hegy és völgyrendszerek elhelyezkedése határozza meg a tovább haladását, ami sok esetben csak az elstartolás előtti órákban körvonalazódik.  Ha viszont a repülés az időjárás, vagy egyéb okok miatt nem lehetséges akkor a pilóta összecsomagolja a felszterelését és útját gyalog folytatja.

Didier Favre volt a világon az első aki sárkányrepülőjével bivakrepülésre indult az alpokban. Egy zseniális rendkívüli ember volt, szerényen és egyszerűen élt, ezért kevéssé ismert a siklórepülő pilóták szűk körén kívül.
A sok modern hőstől eltérően neki nem volt milliomos szponzora, fotó és marketing csapata, supportere aki követte és kiszolgálta. Úttörő kalandjainak tanúi kizárólag az alpesi pásztorok és a naplója voltak.

Didier Favre (1947, Sion Svájc - 1994, Monthey Svájc) a siklórepülés egyik úttörője, 1978tól repült sárkánnyal,majd 1984-ben svájci nemzeti bajnok lett. Élete korai szakaszában újságírói pályán mozgott, később elektronikai ágazatban dolgozott, majd teljes mértékben a bivak repülésnek szentelte életét.

1989-ben öt napos bivak repüléssel érkezett Chamonixból Nizzába;
1990-ben Chamonixból Tirolba, majd Fieshből Brianconba repült, átrepülve Olaszországon.
1991-ben átrepülte az egész Alpokot, 15 nap alatt több mint 444 km-t tett meg (CAP444)
végül 1993-ban Monacóból Szlovéniába repült, összesen 555 km-et tett meg, átrepülve egész Franciaországon, Olaszországon, Svájcon és Ausztrián.

Didier a bivouac repülésen kívül, amelyről egy filmet készített és egy könyvet is irt "Le vagabond des airs" cimmel, sokat szentelt a környezetvédelemnek.
1994-ben egy merev szárnyú sárkány prototípusának, a Delka tesztpilótájaként repült, egyik tesztrepülése során balesetben életét vesztette.

részlet egy naplójából:
Didier Favre és egy mormota

Mt-Jovet, 1989. július 17
A repülés útvonalának kiválasztása nem egyértelmű. Ez a repülési terület számomra teljesen idegen. Felszállok, és hagyom, hogy az évek során kialakult repülési ösztön irányitson. Felhőalapon siklok, keresem a következő termiket, felmegyek a Doron-patakhoz, annak jeges forrásáig, az Arpont-kupola mentén, Modane felé fordulva. A Maurienne-völgy nagyon turbulens, a szél erősen megrázza a szárnyamat. A lehető leghamarabb ki kell repülnöm innen. Egy sas kíséri utamat. Fél órával később, az olaszországi Bardonecchia közelében, a bedurrant időjárási körülmények között az erős völgyszélben a föld fölött száz méterre pokoli leáramlásba kerülök. A rendkívül kemény körülmények ellenére nem akarok itt leszállni. Csak egy kiút van, kiemelkedni a hegyek főlé és tovább siklani. Egy termiket találok és próbálok kitekerni de a turbulens körülmények között elég nehéz teljes körön megtekerni, kinkeservesen 60métert emelkedek majd ismét leáramlásban tekerem a félköröket. Ez a "körhinta" több mint egy órán át tart, végül siker koronázza a kitartásomat, a kis domboktól végül elértem a hegy északi oldalát, ahol végre folyamatos emelést találok, és a felhők alatt több mint 3000 méterre emelkedek.
A mélység alattam izgalmas derűs érzéseket közvetit. A látómező kitágul, az ember fellép a madarak és a lelkek világába. Minden kapott érzés a szárnyam, és a természet iránti tiszteletre ösztönöz.
Egy hosszabb siklással ismét átrepülök a Francia Olasz határon, az örömömet tetézi egy hosszú siklás a Janus-hegy gerincén amivel el is hagyom Monginevro-t.
Késő van már kihúzzák a dugót, a nap végét jelzi hogy hatalmas árnyékok lefedik a függőleges sziklafalakat, amelyek a hegy alján szorosan kapcsolódnak a sűrű erdőkkel Briancone felett, igy lehetetlen helyszint teremtenek egy bivouac számára. A függőleges falakat keresve észak felé haladok tovább. A távolban feltűnik a Queyras-hegység. Alattam a lago dell'Ascensione a felemelkedés tava és az azt körülvevő három csúcsa osztja négy felé a hatalmas zöld fennsíkot. A sziklás Holdbéli tájat víz és mormoták hada uralja 2350 méter magasságban. A kis tó közelében fekvő, fűszőnyegen viszonylag egyszerűen kivitelezem a leszállást, szinte lábhegyre érkezve. Inkább Egy magashegyi pásztor kinál kunyhójában szállást, egy darab szárított húst és sűrített tejet tesz az asztalra, amit szivesen fogyasztok el a közeli forrás vízével. , csendes harmonia fog el. Egy nagyszerű repülési nap után egy pásztor kunyhójában egy padon alszok. Minden olyan egyszerű, és minden tökéletesen jó.
...