Bivakrepülés az alpokban

A siklóernyőzést valamikor az alpok szülte. ez az a hely ahol az első siklóernyős repüléseket véghezvitték. Nekem is ez a kedvenc terepem és mivel már egyre könyebb felszerelések kerülnek a piacra igy lehetőség van a hosszabb táborozó repülésre amit szakszerűen bivakrepülésnek hivnak. Egy bivakrepülésnél minél könyebb felszerelést használunk hogy a hosszabb gyaloglások alatt ne szakadjon le a hátunk. hálózsák, sátor és főző cuccokat is magunkal visszük hogy bárhol felállithassunk éjszakára a táborunkat, és másnap lehetőleg kipihenten és jóllakva tovább induljunk az ismeretlenbe. Egy ilyen felszerelés ultrakönnyű elemekből áll.

Az én célom a felfedezés volt és hogy a lehető legmesszebb jussak el a nagyjából két hetesre kitűzött időintervallum alatt ezért úgy terveztem hogy ha esetleg a nagyobb repülések azon múlnak hogy feljutok e időben egy starthelyere akkor használni fogok felszállitást.
Már két éve próbálkozok minden évben ezzel az útvonallal, amit alább majd részletezni is fogok, de mindkét próbálkozásnál az időjárás nagyon ellenem volt. Tavaly pl. 1 hét alatt 110km et gyalogoltam és kb 40km et repültem. nem volt a leg sikeresebb, de sok tapasztalatot gyűjthettem ezekkel a próbálkozásokkal, főleg azt tapasztaltam meg hogy melyek azok a völgyrendszerek ahová semmiképpen nem érdemes beindulni a riviéráról.
Egyébként a siklóernyőzést valamikor az alpok szülte. Ez az a hely ahol az első siklóernyős repüléseket végrehajtották. Nekem is mint sok más pilótának ez a kedvenc terepem. Mivel mára már egyre könyebb felszerelések kerülnek a piacra igy lehetőség van bárkinek a hosszabb táborozó bivak repülésre, csak egy kis elszántság kell hozzá és nem árt ha már tapasztalatot szereztünk előtte a magashegyi repülésről.

A felszerelésről:

Az én felszerelésemben nagyjából igy néz ki, bár ez még a tavalyi setup, a beülőt és a sátrat meg a zsákot idén lecseréltem . Mindez pont befért egy 80literes szintén kikönnyitett hátizsákba. indulás előtt még az ottoni csomagolásnál azt is kipróbáltam hogy a beülőmbe is be tudok pakkintani minden cuccomat az ernyőn kivűl, nehogy kint derüljön ki a starthelyen felszállás előtt hogy valamit a starthelyen kell hagyni mert nem tudom bepakolni a beülőbe.

siklóernyős felszerelés alpok

a legfontosabb dolgokat kiemelném:

Pehely kabát, terepfutó cipő, főzőcuccok és gázfőző legkisebb égőfejjel, vizeszsák, ultrakönnyű sátor 0.7kg, túrabot, melegitő fólia és elsősegyély dobozka, napelem(minimum 15wattos) nekem a 21wattos kiválóan működött, kulacs, Android telefon + külső akksi...
beülő skywalk range xalps2 1.5kg, ultrakönnyű mentőernyő kb 1kg, nova mentor 3 light ernyő 3.6kg.

hálózsák sátor

A fizikai felszereléseken kivül a legfontosabb dolog az offline túra térkép volt. Olyan szoftvert kerestem amit könnyen használhatok tájékozodáshoz, és nem kell hozzá internetes kapcsolat. Sokmindent kipróbáltam, mindenféle offline alkalmazás, letöltött google térképek, egyik sem vált be, inkább a profi outdoor alkalmazások között válogattam és a LOCUS MAP lett a favorit ennek is a fizetős PRO változata, ami aszem 2000ft volt és hatalmas segitséget nyújtott minden egyes nap. Locus nélkül nem tudtam volna se tervezni se tájékozódni ha nincs internet kapcsolatom. el sem tudom képzelni mi lett volna nélküle. már előre feltöltöttem az eltervezett útvonal körüli összes, több ezer starthely adatait és kordinátáját képekkel kmz formátumban. ezek hatalmas segitséget nyújtottak.

Bár előre napokkal tervezni útvonalat egy ilyen túrán szinte lehetetlen de azért meg tudtam előre határozni hogy melyik az a vonal amit követni szeretnék. Idén is azt tartottam a legjobbnak ha kivárom a hires genovai anticiklont és nizzától indulok el. Célnak a svájci osztrák határt jelöltem ki magamnak Chamonix érintésével. Valamiért nekem Chamonix az a varázslatos falucska ahol a mont blanc karnyújtásnyira magasodik, és ha tehetem ezt a helyet minden évben látnom kell. Ezért ezt az egy pontot biztos érinteni akartam, a többit a véletlenre biztam. Ha elérem Chamonixot, onnan a tervem szerint tovább repülnök Fieschbe ahonnan már csak 150km légvonalban az osztrák határ. Tehát az alapterv Nizzából Gourdonba ,chamonix,és onnan tovább fiesch felé.


Össze is pakoltam mindent és megvettem a jegyet Nizzába ahová délután 4 re érkezett a gép. Az első starthelynek azért Gourdont neveztem ki, mert tavaly nagyon befürödtem monacóval, igaz ott sospelt terveztem útiránynak de az időjárás nem kedvezett 10 napig, igy feladtam kb 110km gyaloglás és 40km repülés után :) nagy tanulság volt hogy ezen a déli részen hová nem szabad semmiképpen beindulni. Az xalpson is amikor a montblanctól lefelé monacó felé vették az irányt a srácok, sosem értettem miért kerülnek olyan nagyot nyugat felé. Azt láttam hogy szinte mindenki grenoble felé megy délnek, és lent a tengernél nizzától gyalogolnak vagy repülnek be monacó irányába ahelyett hogy nyil egyenesen tolnák a tenger felé.
Hát tavaly ezt megértettem, megtapasztaltam a bőrömön és a lábamon hogy milyen is az ha bekerülsz egy olyan völgyrendszerbe ahol 100kilóméteren keresztül nincs fel és leszálló lehetőség, csak szűk völgyek lenőtt erdők várnak folyókkal patakokkal és rengeteg vezetékkel és nulla leszállóval. ez konkrétan a "nizza-isola" vonal volt. Bár merre toljátok csak erre ne menjetek. De igazából le volt szarva ez a tavalyi kudarc úgy ahogy van, mert csakis ösztönzőleg hatott rám. olyan jó volt bolyongani azokon a helyeken ahová amúgy sosem mentem volna. se gyalog, se autóval. :)
Idén azért reméltem hogy szerencsésebb leszek majd. Sőt tudtam.

0 nap, nizza- Gourdon leszálló

Gourdon kb 15km légvonalban a nizzai reptértől. A reptértől kibuszoztam a város szélére mert idegesitett a zaj és a tömeg, és megkezdtem túrámnak az első etapját, gyalog 12km es trekking fel Gourdon leszállóba ami kb 800méter szintet jelentett.
Szerintem a legjobb egy ilyen túrát gyaloglással kezdeni, ráhangolódsz, és szabadban ébredsz.
Kora este meg is érkeztem a gourdoni leszállóba, gyönyörű idő fogadott, felállitottam a sátrat és mivel nem kaptam nizzában gázpalackot a főzőhöz (a repülőn nem hozhattam magammal) ezért tüzet raktam és megfőztem az első kinai levest. Amúgy az egész túra alatt nem is használtam a főzőfejet, tűzrakással oldottam meg. Bár ezt egy kisedény bánja de ennyi belefért.
Éjjel a kipárolgás miatt kis ködfelhők keletkeztek és lerereszkedtek a sziklafalak alá, rá a fennsikra ahol táboroztam. Hát lehetne e ennél tökéletesebb egy szabadban eltöltött első este?
Sehol senki, egyedűl voltam a saját kis fennsikomon. Nagyon jó érzés volt igy inditani a túrát. Kaja után már nézegettem is a másnapi repülési tervet és kitűztem a következő völgyben található gréolieres városkát a másnapi elsődleges célnak.

1 Nap: Felhőkkel viaskodás.

Jó alvással telt az éjszaka, ébredés után jó időre keltem. Bár a repülés szempontjából zavart, hogy a tenger közelsége miatt itt sűrűn előforduló nagyon alacsony felhőalap fogadott. Ez nem a legszerencsésebb, van amikor 1500re is felmegy de most a statrhelyet súrolta a felhőalap.
A starthely kb 1100on van tengerszint felett, a felhők viszont alig emelkedtek a starthely fölé, úgy sacc/kb 1200on lehetett az alja, ami később 1300 méteren maximalizálódott. Hátra felé kell indulni a starhely mögé ami egy nagyobb összefüggő plató rendszer végig 900-1000méteren, tehát ez nem egy völgy, ezt átrepülni ilyen körülmények között nem lehetséges. a következő völgyrendszer ahol a napi célomat kitűztem kb 15 kilóméterre van, a kis falu neve gréolieres ami felett van egy jó kis starhely, onnan esély van elindulni st.andré felé. Gréolieres Markus Gründhammer szülővárosa, a skyman néven elhiresült elvetemült tesztpilóta, bivakkirály, fotós, pilóta ott született.

Összepakkintottam és felgyalogoltam a starhelyre, összedobtam a cuccot és elstartoltam.
Két és fél óra felhőkrúzolás után visszaszálltam és gyalog indultam neki a távnak. lehetetlen volt talaj plusz 200méteren 15kilómétert repülni hátrafelé. Kellemes kis sétával délután 17 órakkor már gréolieres falucskában voltam és a hivatalos leszállóban dobtam fel a sátrat. Kajáltam és megterveztem a másnapi starthely mászást.
napi etap: 150perc táv nélküli repülés, 15km gyaloglás.

nizza paragliding

Az átgyaloglás trekkje:

2nap: Gréolieres- igazi völgy rájdolás, trúság érzés

Reggel 8, kajálás vizszerzés és irány a starthely. Kis eltévedés, starhelyen várakozás, elstartolás 2kor, majd kitekerés azonnal, és eső előtti rájdolás következett kb 15km en keresztűl kifele a völgyben. Ismét alacsonyan, kb 1300 méteren volt a felhőalap, mindez leszálló nélküli völgyrendszerben. a vége mint minden repülésnek ennek is leszállás lett egy kis út feletti tisztéson, amit valaki vagy valami nekem teremtett oda, legalábbis az én mozimban ez szerepelt mert a repülés alatt nem igen láttam használható leszállót. Innen egy pár órás gyaloglás következett egy völgyrendszerrel odébb, oda ahonnan már ki lehet jutni a St.Andréhoz vezető nagyobb völgybe.
este 7 re értem ki a völgybe. innen kb 20km StAndre. Napi etap:15 km repülés, kb. 22kilóméter gyaloglás.

Gréolieres

3nap St.andré és az ottragadás

Másnap reggel korai indulással megcéloztam st.Andrét gyalog.
St.Andreba érkezve igazi paragliding paradicsom fogadott. Megkerestem a leszállót. Rengetegen repültek.
Felkinálták a felszállitást de olyan jó paszban éreztem magam hogy nekimentem gyalog a hegynek, ami további 7 kilóméteres túrát és majdnem ezer méter szintet jelentett és plusz 3 óra gyaloglást de mindezt feleslegesen mert úgy bedurrant a szél mire felértem hogy a lesiklást sem vállaltam. akkor már senki nem volt a levegőben, csak 2 sárkány akik a starthely felett repkedtek meg egy kisöreg aki startra készült sárkányrepülőjével. Startolásnál megbillentette az élénk szél és bekúródott a starthely alatti bokorba. szerencsére nem lett baja, segitettem visszahozni a gépet, összepakolt majd hálából levitt a leszállóba ahol sátrat dobtam, a megfőztem a vacsorámat ami a változatosság kedvéért kinai tésztás leves volt, majd befeküdtem a sátorba és ezernyi szúnyog között kicsit csalódottan vártam a másnapot. Másnap St. hilaire a célpont.

4nap: Cheval blanc, brutál turbó, Hermes kert, pálinka...

Reggel ismét fel a starthelyre, jónak nézett ki az idő hamar összekasseroltam, start, kitekergetés és girhelés egészen a Cheval Blance-ig(ez volt a tavalyi xalps egyik fordulópontja)
mikor éppen hogy elértem volna a cheval oldalát egy nagy völgyátrepülés után, a beerősödő völgyszél nehezitete a siklást ezért úgy döntöttem visszaszállok az oldalába, hogy ne keljen a teljes hegyet megmászni. összepakkintottam és elindultam felfelé, néha nyakig érő gazban. mikor végre elértem a gerincet és találtam egy alkalmas felszálló helyet Bögölyök támadtak meg az egyik véresre harapott. gyorsan össze kasseroltam és vártam a startra. itt már gyanus volt hogy gerinc irányú néha élénk lökéses a szél sőt egyre brutálisabb befújások jöttek. már gondoltam hogy itt erős szél van és a LEE oldalon vagyok. De itt maradni nem akartam ezért erőltettem. egy szerencsésebb pillanatban el is tudtam startolni és azonnal jött a bugi. Jó volt a megérzésem. itt olyan turbulenciába repülétem hogy a repülés iránya meg a kitűzött aznapi cél már nem is érdekelt, csak a biztonságos leszállásra törekedtem. Ahogy sűlyedtem rá a völgyre egyre szarabb volt a helyzet. Végűl egy kis tisztást néztem ki de a végső megközelitésnél turbó bevágott egy kertbe. az ernyő egyik fele fent akadt egy fa lombozatán de minden más rendben volt
az időjárási ablak még adott volt 2 napra azután nagyobb frontrendszer érkezik. igy egy két nagyobb repülést szem előtt tartva úgy döntöttem csalok, buszra száltam és átutaztam st.hilairébe.kb 50km

Napi etap: kb 30km.

Cheval Blancra mászás visszaszállás után

5nap: St.Hialire - Annecy az első rendes táv.

Elöször vagyok ezen a helyen is. Az éjszakát a leszállóban töltöttem egy kis fasor alatt, a közelben volt egy kis kút is a leszálló mellett ahol lemosakdohattam és vizet tankoltam. Másnap indultam is a kisvonathoz ami leginkább a Budavári siklóhoz hasonlit, ezzel lehet felmenni a függöleges sziklafalakkal tarkitott starthelyre. A kisvasút bejáratánál van egy hires helyi sárkányos emlékhelye. Felmentem a starthelyre. Nagyon gyenge napnak indult, a helyi ász pilóta megsúgta hogy 14órától lesz jó ami be is jött. vártam tehát a startal, majd 14 órakor eltoltam 1 óra alatt kitekertem a legnagyobb sziklafal fölé úgy 3600 méter körülre és indultam annecy felé. Minden klapfolt, erős termikek, brutális látkép, 3800 as felhőalap.
Annecy előtt 12km el a nagy völgy átrepülésnél rossz oldalra helyezkedtem, és a betörő északi szél turbójában leszoppantam a völgy bejáratához. de innen már nagyon közel volt a kiszemeltAnnecy leszálló,kb 12 km gyalog.

6nap: Annecy - Chamonix céltáv teljesités völgykerülgetésekkel. boldogsághormonok túltengésével, Kinga Masztalerzel

A sátrat szokás szerint a leszállóba sarkában a fák alatt dobtam fel. Másnap nagyon szerettem volna elérni chamonixba. már régi vágyam ez erről a starthelyről. rengeteg kis völgyet kell átrepülni ami neheziti ezt a szakaszt. Reggel találkoztam freeair-os Győzőékkel akik felvittek a starthelyre. Aznap is gyengének indult a nap, sokáig vártunk a starthelyen aztan olyan 14óra körül bekasseroltam és elstartoltam. nagyon nehezen lehetett magasra menni, igy a sziklákon másztam felfelé, sokat küzdve de végül 3000méter fölé sikerült emelkedni
Életem egyik legszebb repülése volt ez. nagyon lassan megfontoltan haladtam a kiszemelt célom chamonix felé. Több vitorlával is tekertem együtt és a 3800as felhőalap megcsillantotta a reményt hogy elérhetem a tervezett célom.
Hatalmas hegygerinceken tekerve, völgyek fölött imádkozva hogy elérjem a másik gerincet, felhőalapon mosolyogva utaztam a kedvenc városkám Chamonix felé. Az utolsó völgyátrepülésnél rendesen vért izzadtam,1 órát legalább eltöltöttem hogy ki tudjak tekerni legalább 3000 méterre hogy be tudjak siklani a völgybe, innen már csak 12 kilómétert kellett repülni hogy odaérjek. Végezetül utolsó esélyként kisiklottam a völgy fölés és átértem egy hegyoldalra ahol ajándékként várt a 3m/s emelés. Sikerült betolni. A leszállóban Kinga Masztalerz pakolt mellettem...
Annyira meg voltam elégedve a nappal a körülményekkel és magammal hogy kivettem egy szobát hogy végre zuhany és ágy közelébe kerüljek.
A repülésről annyit hogy 140km tracklog jelentett 60kilóméteres repülést. a tracklog hossza mutatja mennyire kerülgetős girhelős nap volt ez.

7nap: Chamonix - Fiesch, majdnem...

Másnap kipihenten tisztán indultam a starthelyre Planpraz-ra. Este nézegettem a kiszemelt irányt és a sioni tma problémáraa próbáltam megoldást találni. Ha sikerül kiérni a völgyből, chamonix pass után van egy katonai reptér a völgyben, a leszállás a közelébe nem  lehetséges ami azt jelenti hogy csak a hegyek felett repülhetek, a völgybe kisiklani nem lehet tiltott zóna. kb 25kilóméteren keresztül tehát magasan kell maradni. Tehát úgy kell nekimenni hogy tuti átrepüljek kb 30km hosszan a mellette lévő nagy 3000es hegyek felett. szép idő volt, de mára a meteo zivatarhajlamot jelzett. nem sokat szarakodtam.az első videón jól látszanak a körülmények, hogy szinte azonnal 3400 méterre sikerült emelkedtem és indultam és a chamonix pass felé. A táv közepénél már jól látszottak a zivatarosodás jelei, készültem a menekülésre de ott volt a reptér a völgyben és vadaszgép is szált fel mellettem, meg egy helikopter is folyamatosan cirkált a völgyben, ezért összeszorittt fogakkal fekete fellegek közt toltam tovább aztán valahol 90kilóméter táv megtétele után pontosan ahol elszükül a reptér tma légtere, az utolsó pillanatban oda irányoztam be a végsiklást,veszélyesen nézett ki az ég, és készültem a völgyben uralkodó erős völgyszél hatásaira is, ezért nyil egyenesen a vőlgy felé vettem az irányt és szinte tolatva szálltam le egy közepes méretű mezőre. ahogy letettem az ernyőt már jött is a kifutószél. kb 20km volt még fieschig, 95km et repülétem. a reptér zonáját nem sértettem... ez mekkora nap volt Úristen! :)

8-9-10 nap Fiesch várakozással gleccsertúrával

Fieschbe érkezve pár nap pihenő következtett egy hidegfrontnak köszönhetően. 8án még el lehetett volna vergődni valameddig de láttam hogy aznap offolták a repülést helikopteres munkálatok miatt úgyhogy berendezkedtem az egész hétvégére.  nagyon jól döntöttem St.andré után hogy elbuszozok St.hilairéig hiszen ha ezt nem tettem volna meg akkor az utóbbi napok kalandos repüléseiből biztosan kimaradtam volna. Jó barátom Ábel átjött hozzám zürichhből és itt maradt a hétvégén. Túráztunk egy nagyot szombaton fel az altesch gleccserhez. Pár kép az Altesch gleccserről. kb 30km et gyalogoltunk.

11nap: Fiesch- Obervald és Furkapass, hágóátrepülés? azt majd legközelebb! itt a vége

A furkapass probléma. megismerkedtem helyi tandemesekkel akik sokat beszéltek nekem a furkapass átrepülélsről. már amennyit megértettem belőle,de ez cseppet sem egyszerű feladat és azt mondták hogy a mai napig nagy tiszteletnek örvend az aki áttolja ezt a hágót. hogy miért?
4 fő völgy találkozik, 3000feletti hegyrendszerek, gleccser és gleccserszél amit tarkit még az aktuális völgyszél és persze az alapszél is, a hágó 25km tele van vezetékkel alig van leszálló. Azt mondogatták a starthelyen hogy ha meg akarom próbálni akkor
early and High. korán és magasan kell áttolni. Délutánra már 40 körüli ott a völgyszél vagy annál is erősebb.
start után kitekertem és mentem be a havasok fölé. álltalában a völgy felett jobban tart de most a vitorlák is hosszan siklottak a kis havas csúcsok felett igy én sem hagytam ki a látványt. bk 1.5 óra alatt elértem a furkapasst és nem mertem nekimenni mert nem éreztem ennyire biztosnak a körülményeket. igy is meg voltam elégedve az elmult napok kalandjaival, meghagyom 2020ra ezt a furkapass feladatot.
nagyon sokat adott az elmulkt 11 nap.